Hivatalos elnevezése azonossági jegy, a katonák ajkán azonban dögcédulaként honosodott meg az az apró fémlemez, amely a harctéren elesett katonák beazonosítására szolgált. A személyes azonosítók használata az amerikai polgárháború idejére nyúlik vissza, Európában pedig a porosz-francia háborúban (1870–1871) jelent meg, ahol a katonák tréfásan – a kutyák regisztrációs táblájára utalva – „Hundemarke”-ként (kutyabárca) emlegették. Ebből származik az angol „dog tag” elnevezés is, míg a magyar bakák által használt „dögcédula” megnevezés a maga fekete humorával közvetlenül a tárgy legfőbb, elkerülhetetlen funkciójára utalt.

Magyarországon a Honvédelmi Minisztérium 1878-ban rendelte el a papíralapú igazolványjegyek használatát, amelyeket egy gyapjúzsinórral a nadrággombhoz rögzített réztokban kellett viselni. Az I. világháború során jött szokásba, hogy a papír megsemmisülése esetére az adatokat magába a fémházba is beleütötték.

A Magyar Királyi Honvédségnél 1937-ben rendszeresített 1936M azonossági jegy nemzetközi viszonylatban is különleges volt: a mindkét oldalán „HUNGARIA” felirattal ellátott alumíniumtok nemcsak egy 10×10-es rácsozatba bélyegzett lyukasztásos kódrendszerrel rögzítette a legfőbb katonai adatokat, hanem magában foglalta a részletes személyes adatokat hordozó papíralapú igazolványjegyet is.

A múzeumunk gyűjteményében található azonossági jegy pontos történetét és viselőjének kilétét egy összetett, több intézményt átfogó kutatási folyamat tárta fel:

• A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai segítségével a fémlemezbe ütött számkódok alapján sikerült beazonosítani azt a közigazgatási járást (Alberti / Pest vármegye), ahol a katonát anyakönyvezték.
• A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Vármegyei Levéltára által elvégzett levéltári kutatás során sikerült megtalálni a pontos anyakönyvi adatokat: a tárgy tulajdonosa az 1917. január 12-én Albertiben született Kassik Károly volt.

A háborús eljárásrend szerint a harcokban elhunyt katonák azonossági jegyének egyik felét a halottal együtt temették el, míg a másik felét a veszteségi nyilvántartók kapták meg. Kassik Károly esetében azonban a levéltári kutatás örömteli fordulatot hozott: az állami anyakönyvi utólagos bejegyzésekből kiderült, hogy túlélte a II. világháború megpróbáltatásait, és hosszú életet követően, 2003-ban hunyt el.

A műtárgyból a papíralapú igazolványjegy az évtizedek során megsemmisült, így ma már csak az alumíniumtok őrzi egykori tulajdonosának emlékét.