Az áprilisi hónap tárgyának egy későközépkori nyúzókést választottunk, mely 2025-ben, az újrakezdett Csíkszentmihályi – Cibrefalvi régészeti kutatások során került felszínre egy 16. század végére 17. század elejére keltezett ház betöltéséből. A középkori magyar nyúzókés jellemzően rövid, széles, ívelt pengéjű, hegyes eszköz volt, amelyet vadállatok bőrének eltávolítására és általános vágási munkákra használtak. A régészeti leletek alapján ezek a kések funkcionálisak, markáns markolattal készültek. Gyakran a késő középkori mindennapi élet, a vadászat és a kézművesség elengedhetetlen kiegészítői voltak. A középkori magyar késkultúra sokszínű volt, a funkció határozta meg a penge alakját, így a nyúzókés kifejezetten a bőrművességgel összefüggő célszerszámnak számított.

A nyúzókés pengéje a bőr hatékony lefejtése érdekében ívelt, a hegye pedig hegyes vagy enyhén lekerekített volt, hogy ne sértse meg a bőrt. A pengéje kiváló minőségű kovácsoltvasból készült, markolata szárát csavarosan képezték ki, melynek végét kampószerű hurokkal láttak el, így egy ínnal vagy zsineggel az övre akaszthatóvá vált

Elsődlegesen a bőrfeldolgozásban (nyúzás) használták, de a hétköznapokban étkezési késként is funkcionált.