A hónap műtárgyaként bemutatott ünnepi képes levelezőlap a 19–20. század fordulójának egyik legnépszerűbb kommunikációs eszközére irányítja figyelmünket. A millenniumi időszak pezsgő kulturális légköre, valamint a technikai fejlődés hatására a korabeli Magyarországon ekkor élte virágkorát a képeslapküldés és -gyűjtés.

A levelezőlapok készítéséhez speciálisan erre a célra gyártott kartont használtak. A korszakban gyakori díszítési eljárás volt a dombornyomás: a nyomtatott lapot felmelegített présgép alá helyezték, hogy a motívumok plasztikusan kiemelkedjenek a síkból. Nem ritkák azok a különleges darabok sem, amelyeken bársony-, posztó- vagy szövetbetétek figyelhetők meg. Azokat a képeslapokat, amelyeknél az ábrázolt figura ruházata valódi textilből készült, a szakirodalom „felöltöztetett képeslapokként” említi.

A képi világ megválasztása gyakran önmagában is érzelmi üzenetet hordozott. A virágcsokor a gondoskodás és a szeretetteljes figyelem jelképe volt, míg a pünkösdi rózsa közvetlenül az ünnepkörhöz kapcsolódott. A pünkösdi témájú illusztrációkon – a kor ízlésének megfelelően – gyakran angyalalakok és tavaszi virágmotívumok domináltak. E lapok népszerűségét tovább növelte, hogy vallásos és világi ismerősök számára egyaránt alkalmas üdvözletként szolgáltak.

A Csíki Székely Múzeum Történeti Gyűjteményéből választott darab különlegessége nem csupán abban rejlik, hogy magán viseli a korszak jellegzetes stílusjegyeit, hanem abban is, hogy feladójáról és címzettjéről is értékes információkat őrzött meg számunkra. A rajta található bélyegző révén a korabeli levelezési és postaszolgálati gyakorlatba is betekintést nyerhetünk.

A lapot 1900. június 2-án, szombaton adta fel Zágonból Baka Antal kántortanító. A postai bélyegző tanúsága szerint a küldeményt már másnap, június 3-án, pünkösdvasárnap feldolgozták és továbbították. Címzettje Baka Erzsi kisasszony volt Kászonújfaluban. A korabeli források egy Baka Antal nevű zágoni, illetve egy kászonjakabfalvi kántortanítót is említenek, ami tovább árnyalja a tárgy személyes történetét. Ez arra ösztönzi a történészt, de akár az olvasót is, hogy a család történetéről részletesebb kutatásokat végezzen, ezáltal megtudva, hogy a képes lap mögött milyen családi történet rejtőzik.

A képeslapok kiváló lehetőséget nyújtottak arra, hogy a feladók rövid üdvözletet küldjenek szeretteiknek, hírt adjanak hollétükről, miközben maga a lap egyben díszes üdvözlőkártyaként is szolgált, örömet szerezve a címzettnek. Érdekes részlet, hogy a hónap tárgyaként bemutatott ezredfordulós levelezőlapon nem található személyes üzenet. Ez arra utalhat, hogy a feladó a kedvezményes díjszabást választotta, és a lapot elsősorban ünnepi üdvözlőlapként küldte el címzettjének.

A képeslapok széles körű használatát jól mutatják azok a szabályzatok is, amelyeket a 19. század végén a Postakincstár szabványként alkalmazott a levelezőlapok méretére és formájára vonatkozóan. A standardizálás célja feltehetően a postai ügyintézés egyszerűsítése volt. A szabványnál nagyobb vagy díszesebb lapok után a posta pótdíjat, azaz 8 krajcár bírságot szabott ki a címzettre. Ez jelentős összegnek számított, hiszen egy kilogramm kenyér ára ekkoriban körülbelül 12–14 krajcár volt.

A feladó választhatta a kedvezményes „Nyomtatvány” díjszabást is, ebben az esetben azonban személyes üzenetet nem írhatott a lapra, csupán nevét és címét tüntethette fel.

A bemutatott darabon egy barna színű, 4 filléres „Turul” bélyeg látható, amely az 1900. január 1-jén életbe lépett díjszabásreformhoz kapcsolódik. Ekkor váltotta fel az aranyalapú korona–fillér rendszer a korábbi forint–krajcár elszámolást. A 4 filléres bérmentesítés lehetővé tette, hogy a feladó a lapot teljes értékű levelezőlapként használja, vagyis személyes sorokat is írhasson rá.

A postabélyegző „900 JÚN 3 N” jelzése – ahol az „N” a nappali műszakot jelöli – arról tanúskodik, hogy a posta ünnepnapokon is folyamatosan működött, nyílván ebben az időszakban több feladvány is érkezhetett, ezáltal a bevételi forrás is megnövekedett.